Egyesületünk kezdeményezésére 2025. október 4-én emléktáblát avattunk Gere Tibor tanító, művelődés szervező emlékére. Az emléktábla megtekintehtő a József Attila Művelődési Ház - Öcsöd, Hunyadi Mátyás út 62 - homlokzatán. Köszönet mindenkinek, aki megjelent az eseményen.
Az alábbi szavakkal emlékeztünk:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Emlékező Közösség, Kedves Család!
Ma azért gyűltünk össze, hogy emléktáblát avassunk egy olyan ember tiszteletére, aki egész életét községünk, Öcsöd szolgálatába állította.
Ő Gere Tibor, aki 1939-ben született itt, Öcsödön.
Pályáját 1959-ben kezdte meg tanítóként. Rövid megszakítással – katonai szolgálata után – hosszú éveken át tanította az alsó és a felső tagozatos gyermekeket. Szívvel-lélekkel nevelte a fiatalokat, s a tanítás mellett mindig igyekezett valami többet is adni közösségének.
1969-től 1976-ig a művelődési ház igazgatójaként dolgozott. Vezetése alatt az intézmény az öcsödi közélet egyik pezsgő központjává vált. Az ő irányítása alatt alakult meg a Hagyományőrző Pávakör, számos TIT-előadást szervezett, valamint hangulatos bálok sokaságával gazdagította a település kulturális életét.
A tanítástól soha nem szakadt el: 1976-ban ismét az iskolában folytatta pályáját, napközis nevelőként és pedagógusként. Különösen sokat tett a közlekedésbiztonságért: 1966-ban kezdte el Öcsödön a KRESZ-oktatást, és az itt vezetői engedéllyel rendelkezők döntő többsége az ő tanítványaként szerezte meg tudását. 1985-től a végzős diákok számára segédmotor-vezetői tanfolyamokat szervezett, amelyek révén évente a nyolcadikosok többsége jogosítványhoz juthatott. Tanítványai szép eredményeket értek el KRESZ-versenyeken is: megyei győzelem és országos dobogós helyezések fémjelzik munkáját.
Nemcsak a tanteremben, hanem a sportpályán is példát mutatott. 1958-ban futballistaként kezdte, később edzőként irányította a helyi csapatot, amely 1976-ban járási bajnoki címet nyert az ő vezetésével.
Közéleti és társadalmi munkáját jelzi, hogy 27 éven át tanácstagként dolgozott községünkért. Kétszer részesült a „Társadalmi Munkáért” arany fokozatú kitüntetésben, pedagógusi pályáját pedig miniszteri elismeréssel is jutalmazták. Mindemellett elnyerte az „Öcsöd Nagyközségért” kitüntetést is, amellyel a település fejezte ki háláját áldozatos munkájáért.
Tisztelt Emlékezők!
Gere Tibor élete és munkássága példát mutat mindannyiunknak. Tanítóként, közösségszervezőként, sportemberként és közéleti szereplőként egyaránt maradandót alkotott. Munkájával és emberi tartásával méltán írta be nevét Öcsöd történetébe.
Ez az emléktábla legyen örök jelképe annak a tiszteletnek és hálának, amellyel községünk gondol rá.
Emlékét kegyelettel őrizzük!